2010. július 24., szombat

6. nap, vasárnap

Lenéztem a nyolcadikról Treasure Island fehérhomokos strandjára, a föveny mögött megbúvó villákra és azt hiszem revidiálnom kell korábbi véleményemet. Lehet, hogy mégis csak tudnék itt élni?
Ma strandolós nap volt. Kihasználom ezt a kis eseménytelenséget és írnék pár szót a közlekedésről. Először is, nem árt, ha rendelkezünk egy alapszintű angol tudással, mert itt majdnem mindent feliratokkal jeleznek. Lassíts, kanyarodj, ne kanyarodj, ne csináld ezt, ne csináld azt, elfogy a sávod és sorolhatnám. A maximális sebességet is csak egy kis fehér tábla jelzi, ami hol 25-35, hol 45 mile/hour (1,6-tal kell szorozni) lakott területen. Egyszer hallottam egy USÁ-ban élő ismerősömtől, hogy aki itt gyorsan hajt, az vagy részeg, vagy európai. Nos akkor itt rengeteg a piás európai. A lakott területen belül még hagyján, ott elég sok a traffipax, de az autópályán mi voltunk a leglassabbak (egy darabig) a 70-es, megengedett tempónkkal. Úgy húztak el mellettünk a több tonnás jachtot húzó terepjárók, mint a szél. Volt aztán jobbról előzés is, rávillogás is, ahogy kell. Piros jelzésnél lehet jobbra, kisívben kanyarodni.
El kell oszlatnom azt a sztereotípiát, hogy az amerikai autós szabályosan vezet. Mint ahogy azt is, hogy olyan jó lenne itt az adómorál, mint azt az álszent propaganda sugallja a filmekben. Kisebb helyeken egyáltalán nem igyekeznek a blokkal, sőt a hitelkártya automatájuk sem üzemel „pillanatnyilag”. Nem azt mondom, hogy nekem bajom van ezzel, csak tegyük helyére a dolgokat. Sokkal nagyobb bajom van viszont azzal a széleskörben elterjedt gyakorlattal, hogy semmi nem annyiba kerül, mint amennyi rá van írva. A helyi adókat egyszerűen nem tűntetik fel az árban. Ez úgy 6-7% között van, de nem sikerült rájönnöm a pontos összegre, mert sosem ugyanaz a százalékláb jön ki. Így fordulhat elő, hogy kezébe nyomok a gyereknek 1 dollárt, mert hogy annyiért hirdetnek most egy kólát, aztán jön vissza, hogy adjak még tíz centet, mert az igazi ár valójában 1,10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése