2010. július 24., szombat

4. nap, péntek

Most, így a harmadik nap után visszaolvasva a blogot, talán illene egy szubjektív mondatot is beszúrnom. Igyekszem mindig tárgyilagosan fogalmazni a korrekt tájékoztatás kedvéért, de így elsikkad az, hogy akkor most jó hely-e Florida vagy sem. Egy nem reprezentatív közvélemény kutatás a családban azt az eredményt hozta ki, hogy összességében tök jó itt, de azért nem költöznénk ide.
Viszont ez a nyári időzítés nem volt jó ötlet. Az Everglades Nemzeti Parkban kiolvadt az agyunk is, olyan hőség volt. Elmúlt már dél, mire odaértünk ebbe a megyényi nagyságú mocsárvilágba. Ma a keleti oldalról cserkésztük be a parkot. Florida Citynél kell letérni az egyes útról. Semmilyen tábla nem jelzi az irányt, ezért nem árt előre beprogramozni a GPS-be. A bejárat előtti visitors centerben beszereztük az ingyen térképet és néhány prospektust az itt élő színes élővilágról. Néhányszáz méterrel odébb van egy kapu, ahol 10$ belépődíjat kérnek autónként. A belépő hét napig érvényes, ami ügyes húzás, mert a látogató azt gondolja, hogy így már nagyon megéri, közben soha többet nem jön ide vissza. Na nem azért, mintha nem lenne szép vidék, csak hát egy mocsáron mit nézzen annyit az ember ugye. Gyakorlatilag az első kijelölt gyalogösvényen láttunk mindent. Kis aligátorokat szabadon, nagy teknősbékákat és izgalmas mangrove erdőt. Becsülettel végigjártuk az összes kijelölt turistautat, autóztunk 160 kilométert közben, de azt kell, hogy mondjam feleslegesen. Utána már semmi említésre méltót nem fedeztünk fel. Holnap talán látunk nagyobb hüllőket is, amikor kipróbáljuk a hely fő turista attrakcióját, az airboat-ot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése