13. nap, vasárnap

Úgy döntöttem, benne hagyom a csavart a kerékben. Nagyon lassan ereszt, ha meg kiveszem, ki tudja mi lesz. Így tettük meg Miamiba a közel 400 km utat. Új dolgokat fedeztem fel. Öt sávos autópálya belső sávját csak bizonyos napszakban lehet használni. Nem jöttem rá, mi benne a poén. Lekanyarodva az egyik benzinkúthoz, egy olyan kereszteződéshez értünk, ahol mind a négy irányban stop tábla volt kirakva. Biztos nem véletlen, mert máshol is láttunk ilyet. Láttunk megbilincselt színesbőrű fickót a leállósávban, villogó rendőrautókkal körülvéve. Követett bennünket öreg Mac kamion pár méterről, tisztára mint a filmben, csak ez nem tolt meg minket. Akárcsak Miami. Már csak Don Johnson hiányzott.

Este még megnéztük a holokauszt emlékművet, nagyon megrázó alkotás. A márvány falba vésett nevek között rengeteg magyart találtunk. Aztán felkerestük a Discovery Chanellről ismert Miami Ink tetováló szalont, és legnagyobb megdöbbenésünkre, valóban ott dolgoztak a tévéből ismert arcok. Nyolc óra elmúlt már, mire a belvárosba értünk, ahol igazi karneváli hangulat fogadott. Mintha csak Havannában lennénk, a bárokban és a bárok előtt az utcán ment a szamba és a rumba.

Néhány szót kell ejtenem a parkolásról. Jól fel kell készülni apróval, mert még mindig nagyon elterjedt a Petrocelli filmekből ismert parkoló óra. Van olyan utca is, ahol jegykiadó automata van, mint odahaza. Ez beveszi a papírpénzt is, sőt hitelkártyával is lehet fizetni. A belvárosban volt olyan hely, ahol 6$ (2 óra) a minimum díj. Van még mit fejlődnie a Centrumnak. Ha valaki nem fizet, kíméletlenül büntetnek, vagy elszállítják az autót, mint ezt a Rolls Royce cabriót.