2010. július 24., szombat

2. nap, szerda

Általában, ha egy nemzetközi szállodánál azt olvasom, hogy „amerikai reggeli”, az semmi jót nem jelent. Kornflakes, kompót, esetleg egy kis croissant. És egy irdatlan hosszú kávé. Nem tudom, hogy a spanyol hatásnak köszönhető-e, de ebben a kis három csillagos szállodában, olyan komoly reggelit adtak, hogy le a kalappal. Minden volt, amit egy igazi magyar eszik reggelire. Na jó, előző napról maradt töltöttkáposzta hidegen, az nincs.
Florida Key-s egy fogalom errefelé. Azoknak a kis szigeteknek a gyűjtőneve, amelyek a félsziget végénél kezdődve, mintegy folytatása a szárazföldnek, elválasztva az Atlanti-óceánt a Mexikói-öböltől, 150 kilométeren át. Ezeket egy hosszú út köti össze, egészen Key Largotól, Key Westig. Az útikönyvek ódákat regélnek az út szépségéről, hát mindenki döntse el magának. Mondjuk, inkább érdekes. Látni itt jetski bontót, száz méterenként Burger Kinget, Mc’Donalds-t, KFC-t és rengeteg elhanyagolt épületet. Key West viszont jópofa. Teli gyarmati stílusú kétszintes faházzal. Itt végződik az Egyesült Államok kelet partján végigfutó 1-es számú országút, és ez az ország legdélibb pontja is. Ezt egy kis emlékműféle is jelzi, amiről leolvashatjuk, hogy innen Kuba már csak 90 mérföld úszva, vagy kevésbé sportosaknak felfújt autóbelsővel.
Itt is adták a Spanyol - Német vébé elődöntőt, amiről nem szerettünk volna lemaradni, ezért ebéd gyanánt, beugrottunk Aná-hoz egy hamisíthatatlan kubai hot-dogra. A virsli fenséges, a tisztaság elégséges. A forró kutya egy kólával mindössze 4$ volt. (A hasmenés elleni gyógyszert most nem számolom hozzá.)
Ez a városka, ahol Hemingway is sokáig élt, egy valódi bulizós hellyé válik éjszaka. Pubok zajától hangos a főutca. Be is tértünk egybe vacsorázni, ami mexikói étteremnek hívta magát, de a dizájn inkább emlékeztetett egy texasi ranchra. Az élő country zene sem volt valami autentikus. Nem úgy a szakács, aki szokatlan módon, maga szolgálta fel az ételt. Igazi Pedro feje volt, és egy kukkot sem beszélt angolul. Itt jegyezném meg, hogy az utcán legalább annyi spanyol szót lehet hallani, mint angolt, és az 50 tévécsatornának is a fele ezen a latin nyelven szól. Miután leszurkoltuk a 70 dollárt a kiadós vacsoráért (három óriás adag enchilada + burritó + taccos, két óriás kóla és két mini Budweiser) elindultunk Duval street nyugati végébe, ahol minden este naplemente néző buli van. Igazi karneváli hangulat utcazenészekkel, mutatványosokkal, utcai jósokkal. Beugrottunk Sloopy Joe bárjába is, ami messzeföldön híres, de nekem az volt az érzésem, hogy az egykori pub alapító mindössze egy Hemingway-jel közös fotóra alapította volna a vállalkozását. Bejött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése